Betegségeket terjeszthetnek a virtuális valóság szemüvegek

Egyre gyakrabban próbálhatók ki a különböző rendezvényeken és szakmai kiállításokon alkalmazások vagy játékok segítségével a virtuális valóság (VR) szemüvegek, de ez akár komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat magában. A fő problémát az jelenti, hogy egy-egy eszközt egymás után akár több százan is kipróbálnak és emiatt könnyen átadhatók másoknak például fertőzések, azok közül is elsősorban a szemherpesz. A fejlesztők között ez már egy ideje beszédtéma és rámutattak arra, hogy minden egyes VR-készüléket a használat után alaposan meg kellene tisztítani. Ez azonban aligha valósul meg minden egyes rendezvényen és minden egyes használat után.

Jövőre áll bele a VR-ba a Microsoft

Egyszerűen üzembe helyezhető headsetek jönnek, amelyek akár 300 dollártól is beszerezhetők lesznek. A Microsoft a tegnapi rendezvényen nem csak mobil és asztali Surface gépet hozott, hanem bejelentették, hogy a következő évben komolyan koncentrálnak majd a virtuális valóság piacára. Ennek a szoftveres alapja lehet a korábban bemutatott holografikus platform, aminek köszönhetően a hardverek egységes környezeten belül lehetnek kezelhetők.

A svédországi gyógyszertári lánc készített egy saját VR appot a fájdal

A Svédországban igen népszerű gyógyszertári lánc az Apotek Hjärtat, elindított egy virtuális valósággal kapcsolatos programot, melynek az a célja, hogy a betegeknek elvonja a figyelmét az akut fájdalmaikról. A VR élmény nyújtotta pozitív dolgokkal lehet inspirálni az embereket és ez nyugalmat áraszt a beteg felé a VR szemüvegen keresztül.

Jön a 360 fokos megjelenítés

A virtuális valóság tovább fejlődhet, 2018-ra piacképesek lehetnek a 360 fokos megjelenítést kínáló televíziók. Florian Anton, az MX1szolgáltató munkatársa. A cég a SES-hez, a világ legnagyobb műholdüzemeltetőjéhez tartozik. Anton az MX1-nél a televíziós virtuális valóság (VR) projektekért felelős. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a dekóderek jelenleg nem képesek a VR-közvetítésekhez kapcsolódó hatalmas adatmennyiséget feldolgozni. De a szakember szerint ezt a feladatot a következő két éven belül képesek lesznek megoldani és ezután már nem lesz akadálya a virtuális valóság televíziók megjelenésének és elterjedésének.

Nem akármilyen szemüvegen dolgozik a Google

Összemoshatják a kiterjesztett és virtuális valóságot. Nem akármilyen szemüvegen munkálkodnak a Google-nél. A kaliforniai gyártó ugyanis a virtuális és a kiterjesztett valóságot is keresztezné, méghozzá úgy, hogy a szemüveg követné a szemünk mozgását és így összemosná a virtuális valóságot a körülöttünk lévő világgal.

Amennyiben szeretnéd támogatni az oldalon további cikkek készítését, kérlek LÁJKOLD vagy OSZD meg azokat a cikkeket amiket jónak gondolsz. Ezáltal motiválsz engem :-). Szívesen fogadok észrevételeket és kritikákat is az emailcímemre: suni@swgy.hu
Oculus Rift információk
HTC Vive információk

NAPI VR VIDEÓ

VR válogatott információk

A VirtuALL portálon és az interneten elérhető hasznos információk a virtuális valóság eszközökről (ár, vásárlás, kipróbálási lehetőségek, stb.) és magáról a témáról.

Legfrissebbek

Cikk ajánló #036 2017. 08. 21., 13:06  |  15

Cikk ajánló #036

PlayStation VR-ral is meglátogatható lesz Csernobil, Nem csak pornóra jó a virtuális valóság, Az Air France fedélzetén is tolhatjuk már a VR-t


Cikk ajánló #035 2017. 08. 15., 09:51  |  21

Cikk ajánló #035

WebVR-rel jön a Firefox 55, Virtuális valóságban képezné pilótáit a Boeing, Kipróbáltuk: Samsung Gear 360 (2017), Nem mindennapi látvány egy Superhot VR speedrun


Bevezetés a Linden Lab által létrehozott Sansar világába 2017. 08. 10., 11:27  |  44

Bevezetés a Linden Lab által létrehozott Sansar világába

A Linden Lab Július 31-én 10:00 kor nyitotta meg új virtuális világa kapuit, a Sansar-t ami (Second Life VR változatának is tekinthető) jelenleg még Béta verzió.


Cikk ajánló #034 2017. 08. 10., 10:38  |  50

Cikk ajánló #034

Az ARKit akár még a filmkészítésben is hasznos lehet, Ez a végeredmény, ha profik játszanak a kiterjesztett valósággal, A HP is a viselhető VR-re voksol


Cikk ajánló #033 2017. 07. 31., 15:21  |  41

Cikk ajánló #033

A virtuális és a valódi világ ötvözése hozhatja el az áttörést, Az EA szerint még várni kell a VR áttörésére, Önálló AI segédchipet kap az új HoloLens, Nem lesz egyhamar második generációs Oculus Rift, Terjeszkedik a Leap Motion, Ezek a VR játékok mutatkoznak be az idei Comic-Conon


Cikk ajánló #032 2017. 07. 17., 18:12  |  52

Cikk ajánló #032

Olcsó és önálló VR headseten dolgozik az Oculus?, WebGL 2 és WebVR 1.1 támogatással jön az új Babylon.js 3, Gyönyörű, virtuális loftlakásban indul az új közösségi oldal, IDC: robbanás előtt a virtuális és a kiterjesztett valóság, A Volkswagen csoport már virtuális valósággal dolgozik, Most érdemes megvenni az Oculus Riftet? Hol és mennyiért?


VIRTUALL KÖZÖSSÉGEK

Témakiválasztás

Szeretnéd a virtuális valóság témában hamarabb megtalálni a számodra hasznosabb tartalmakat?

Az alábbi két gombra kattintva a hírek jellemzői, címkéi és témái alapján tudsz szűrni.

CIMKÉK TÉMÁK

Partnerek

Partner oldalamon keresztül olyan weblapokra tudsz eljutni akik szintén a VR témában érdekeltek.