Hosszú várakozási lista volt a csomagra, mert rengetegen szerették volna kipróbálni, hogy mit is tud ez az új forradalmi eszköz. Viszonylag olcsó is volt (300 dollár), főleg a mai végleges változathoz képest. Ez a változat egy nagy műanyag dobozban érkezett és a headset mellé társult egy kis vezérlőegységes dobozka, amin keresztül lehetett összekötni a számítógéppel. Valamint lehetett a lencséket is cserélni, hogy minél több ember tudja használni.
Magyarországon az embereknek leginkább a TheVR csapata mutatta be a DK1-et és a virtuális valóságot. Alábbi videó is tőlük származik.
Aki egy mai Oculus Rift után nézi meg ezt az első prototípust annak hatalmas csalódás lehet, de mivel 2013-ban ez volt az (elérhető) legfejlettebb változat akkor ez egy hatalmas csodának számított. Pontos fejkövetéshez még éppen élvezhető felbontás társult. A szúnyogháló effektus, ami a kijelző pixeleinek a kinagyítása miatt jött elő, nagyon érezhető volt, de ez akkor természetesen elfogadható kompromisszumnak számított. Éppen ezért is volt az elején nagyon sok, inkább sötétebb hangulatú program és játék, hogy ez az effekt kevésbé tűnjön fel (meg persze azért, mert a horror játékok a VR-ben sokkal átélhetőbbek :-)
Ez a változat még csak a fej forgását érzékelte, vagyis a jobbra-balra és a fel és le. A fej közeledését és távolodását, azt nem lehetett érzékelni. Pl. egy autó vezetése közben körbe lehetett nézni a járműben, de nem lehetett pl. a kormányhoz vagy a műszerfalhoz közelebb hajolni. Ezt a DK2 prototípusban már megoldották, ami hatalmas plusz felhasználói élményt adott.
Oculus Rift DK1 prototípus:
Kijelző típusa: Innolux HJ070IA-02D 7″ LCD
Panel átmérő: 7 col
Panel mérete: 1280x800 (szemenként 640x800)
Látószög: 110 fok
Késleltetés (Latency): 50ms – 60ms
Frissítési frekvencia: 60Hz
Fejkövetés (fel-le-oldalra): van
Hely követés (közeledés-távolodás): nincs